Sajtószoba 2020-03-06T10:25:19+00:00

Ismét toborzáson vettünk részt! Irány a sereg!

A Magyar Honvédség által február 24-én megrendezett katonai toborzáson vettünk részt, Kunhegyesen. Az eseményt Györgyné Dávid Ilona, foglalkoztatási osztály munkatársa nyitotta meg, ezután bemutatkozott a Debreceni Studium Egyesület is, majd Terenyi Krisztina Őrnagy Asszony ismertette a katonai pálya feltételeit, elvárásait és a szükséges információkat. Amennyiben szeretne egy olyan biztos állami cég által dolgozni, ahol megbecsülik munkáját, és remek fizetést kínálnak, ne habozzon! Jelentkezzen szerződéses, hivatásos, vagy tartalékos katonának! Részletekért keressenek minket!

 

 

Túrkevei böllérfesztivál

A sok érdekes programnak, és a szép napos időnek köszönhetően sokan kilátogattak a XIV. Kevi Böllértalálkozóra. Toborzásunk során, két munkatársunk, Erdős Anna, szakértő, illetve Jánosi Imre munkáltatói kapcsolattartó képviselte Egyesületünket. Sokan érdeklődtek az egyesület tevékenységéről, állásajánlatainkról. Jövőre is várjuk a kedves érdeklődőket, mi biztosan ott leszünk!

 

 

Toborzó Rendezvény Jászberényben

Január 30-án került megrendezésre a jászarokszállási Rosenberger Kft. toborzó rendezvénye, amelyre szép számmal ellátogattak az álláskeresők. A tájékoztatót Nagy Pálma, a cég HR területen dolgozó munkatársa tartotta meg. A Jászberényi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője, Tóth János nyitotta meg az eseményt, illetve egyesületünk ügyvezetője, Zelei János számolt be tevékenységünkről, ezzel népszerűsítve a Debreceni Studium Egyesület munkáját.

 

 

 

 

 

 

Sajtóközlemény

EURÓPAI UNIÓS PROJEKT KERETÉBEN MUNKAERŐPIACI SZOLGÁLTATÁSOK RÉVÉN KAPNAK SEGÍTSÉGET A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ MUNKAVÁLLALÓK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN

A GINOP-5.1.5-16-2017-00012 kódszámú, „Együtt a munkavállalásért Jász-Nagykun-Szolnok megyében” című projekt keretében széleskörű munkaerőpiaci szolgáltatások révén kaphatnak segítséget a munkaerőpiacról tartósan távol lévő álláskereső, illetve inaktív személyek annak érdekében, hogy visszataláljanak a munka világába. A program a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatallal együttműködésben valósul meg.

A nagyságrendileg 400 millió forintos forrásból megvalósuló fejlesztés keretében a Debreceni Studium Egyesület a Főkefe Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari Nonprofit Kft. és az Ösvény Esélynövelő Alapítvány három fős konzorciuma a hozzá irányított álláskereső személyek és az általuk feltárt inaktív személyek számára, lakóhelyükhöz közel biztosítanak a munkaerőpiaci visszalépésre felkészítő szolgáltatásokat. A projektbe közel 5343 fő bevonását tervezzük 2020. augusztus 30-ig.

Az érintett személyek a megye minden járásában hozzáférhetnek a szolgáltatásokhoz, annak érdekében, hogy a munkaerőpiaci visszatérésüket minél hatékonyabban segíthessék elő a szolgáltató szervezetek.

Minden programrésztvevő részére egyéni fejlesztési terv készül, mely meghatározza a munkaerőpiaci reintegrációhoz szükséges, igénybe vehető szolgáltatások körét, melyek az alábbiak lehetnek: Egyéni munkatanácsadás, Pszichológiai tanácsadás, Szociális információnyújtás, Állásfeltárás és elhelyezés, munkaerő-piaci visszalépést és beilleszkedést segítő reintegráló csoportos foglalkozás, Munkavállalói kulcsképességeket és kulcskompetenciákat fejlesztő csoportos foglalkozás, Munkaerő-piaci mentori szolgáltatás, Pályatanácsadás – Pályamódosítási tanácsadás, Egyéni álláskeresési tanácsadás, Álláskeresési technikák átadása, Munkahelyi környezetbe történő beilleszkedés segítése, betanítás, Vállalkozóvá válást elősegítő tanácsadás.

A GINOP 5.1.5-16 Nem állami szervezetek munkaerő-piaci szolgáltatásainak támogatása elnevezésű program célja a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által biztosított munkaerőpiaci eszközök hatékonyságának növelése személyre szabott szolgáltatások révén, tekintettel arra, hogy a Kormány célul tűzte ki a Partnerségi Megállapodásban a munkaerő kínálat fejlesztését aktív eszközökkel, továbbá Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által megvalósított munkaerő-piaci programok civil és nonprofit szervezetek által nyújtott szolgáltatásokkal való kiegészítését.

További tájékoztatás a projekt szakmai vezetőjétől Várkonyi Beáta, varkonyi.beata@debrecenistudium.hu e-mail címen, vagy a+36-30-223-0790 telefonszámon kérhető.